"Volt egy nagyon gyönyörű pár, egy barna fiú és egy barna
lány. Boldogok voltak hosszú éveken át, bár csak ilyen lenne
az egész világ! Igen, ....de örökké semmi sem tarthat, a fiú
útja másfelé haladt, szerelmük most már csak egy emlék
maradt. Egy álomszép álom foszlott szerte, a lány
zsebkendője könnyeit nyelte, körülötte megváltozott minden,
sajnos ő nem felejt könnyen. Aki most ránéz az utcán, azt
kérdi magától; "Miért?" - Hisz nemrég még majdnem repült a
boldogságtól, most pedig épp, hogy nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú hónapok, s a lány azóta is egy
srác miatt zokog. Egy srác miatt ki most másra mosolyog, s
másnak küldözget óriási virágcsokrot. Szerették egymást
hosszú éveken át, nem mondták, hogy elhervadt a virág.
Fájdalom s könny ragyogott a szemében, hát nem jutottam
eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros padunkon, olyanok akik szerelmesek
és boldogok nagyon. Kár, hogy már engem nem tudsz szeretni,
és sikerült ily hamar elfelejteni. Nekem ez nem megy ily
könnyen, még most is emiatt folyik könnyem. Mire e levél
hozzád elérkezik a síró kislány már nem létezik! Nem láttál
hulló csillagot? Én voltam az ki eltávozott! A temetőben egy
harang fájdalmában kondul, a sok kisírt szem, a kis sír felé
fordul, a sírban egy lány nyugodt, ki már hónapok óta nem
mosolygott. Erdő mélyén egy kis híd alatt találtak rá, de
sajnos késő volt már! A srác éppen kihívóan mosolygott egy
szőke lány szemébe, mikor a postás levelet adott kezébe. A
levél hangulata boldogtalan volt egy lány szerelméről és
haláláról szólt! A fiú könnyes szemmel meredt a papírra,
őrülten futott a temetőbe, sírva. Zokogva rogyott a kis sír
előtt térdre, ráborult bocsánatot kérve. Rájött nem kellett
más szerelme, csak azt az egy lányt szerette. Sírva átkozta
magát, miért nem jött előbb erre rá. Szél fújt át az éji
temetőn, és a fiú bánatosan, fejét a kis sírról felemelte.
Fájdalmas hangon valaki megszólalt: "SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra, majd újra ráborult a kis sírra.
"Bocsáss meg nekem."

*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤**¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*

 Anyu, miért?
Az alkohol adója: egy ártatlan halála

Elmentem egy buliba, Anyu, és emlékszem a szavaidra. Megkértél,
hogy
ne rúgjak be, így hát nem ittam semmi alkoholt. Büszke
voltam, Anyu,
ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt,
Anyu, amiért a többiek gúnyolódtak is velem. Tudtam, hogy
igazad volt,
Anyu, és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget
ért, Anyu,
és mindenki haza indult. Ahogy az autóhoz léptem, Anyu,
tudtam, hogy
épségben haza fogok érni: nevelésed alapján -
felelősségteljesen és
büszkén! Lassan mentem, Anyu, és bekanyarodtam egy kis
utcába. De
a másik sofőr nem vett észre, és frontálisan belém hajtott.
Ahogy
fekszem itt a járdán, Anyu, hallom a rendőröket, amint
mondják, hogy
a
másik sofőr ivott. És most én vagyok az, akinek ezért meg
kell fizetnie!
Itt fekszem, haldoklom, Anyu, kérlek, siess! Hogy történhet
ez meg
velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden
tiszta vér,
Anyu, és a legtöbb az én saját vérem. Hallom, az orvos azt
mondja,
Anyu, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani,
Anyu, esküszöm, tényleg semmit sem ittam. A többiek voltak,
Anyu,
akik
semmivel sem törődtek. Valószínűleg a másik sofőr is egy
ilyen buliban
volt, mint én, Anyu. Egyetlen különbség van csupán: ő volt
az, aki
részeg volt, és én vagyok az, aki most meg fog halni! Miért
isznak az
emberek, Anyu? Ez az egész életüket tönkreteszi! Erős fájdalmaim
vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém
jött, Anyu,
körbe-körbe szaladgál, én pedig itt fekszem, és haldoklom. Ő
meg csak
néz rám hülyén! Mondd meg a bátyámnak, hogy ne sírjon, Anyu. És
mondd meg Apunak, hogy legyen most bátor. És ha már a
mennyországban leszek, Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja
lánya". Valaki
mondhatta volna neki, Anyu, hogy ne igyon, ha vezet. Ha
mondta volna
neki valaki, Anyu, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok
levegőt, Anyu, és nagyom félek. Kérlek ne sírj miattam,
Anyu. Mindig ott
voltál, amikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy
utolsó
kérdésem, Anyu: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL
MOST MEGHALNI???

 Volt egyszer egy szép Leányka, egy szép Fiút szeretett, de a Fiú Őt megcsalta s könnyen nevetett. A Kislány csak egyre várta, visszavárta Kedvesét, de a Fiú nem jött el, másnak adta a szívét. A Kislány nem tud várni, a Fiú nem jön el, a sinekre ki kell állni, hogy a vonat üssön el. Közeledik a gyorsvonat, megcsikordul a kerék, s egy-kettőre kitódul a kiváncsi nép. A tömegből jön egy Fiú, lesüti két szemét, rápillant a Kisleányra, s felismeri kedvesét: Tudtam, hogy eljössz, nem hiába vártam Én, mostmár mégis tudom, Te vagy az enyém!!!! Lehanyatlik a Lány feje, lehunyja két szemét, mire az orvos megérkezik a Lány már nem él. A tömegből jön egy Lányka, átfogja a Fiú derekát, majd kedvesen szól hozzá: Menjünk Kedvesem tovább! Nem megyek Én innen tovább, szólt a Fiú csendesen, Őt Szerettem tiszta szívből, Ő volt az Én Kedvesem!!!

Halál!
Mostanában a halál jár az eszemben, egy véres késsel a kezemben, se késen szívem vére szárad, mely a szenvedéstől egyre jobban fárad. Éjjel ahogy rám néznek a csillagokm, Ők tudják, s Én is, hogy nem sokára ott vagyok. S közben hallom szavaid: Szeretlek, ezt a gyötrelmet szívemmel még is Te tetted! Nem bírom tovább a fájdalmat , s a szenvedést, amit Én érzek a szerelem és a rettegés. Rettegek Tőled, s múltadtól, hogy ez lesz Te tudtad jól. Mutatod nekem hibátlan arcod, de tudom, hogy elé csak a leplet tartod. S ezért van a kés a kezemben, hogy ezt a leplet lefedjem. Nem látok mást csak hazugságot és szánalmat, gyűlöllek, amiért Te okoztál nekem fájdalmat. Felnézek az égre, lehunyom a szemem, átszúrom a szívem és lehajtom a fejem. Lehull a kés a földre és már én is ott vagyok, s mostmár tudom hogy az égen egyel több csillag ragyog!!! 

*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤**¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*¤*

„Fizika óra van, én mellette ülök. Nézem a fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét, a szép kezét... Ő rám néz, és mosolyog. De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond "legjobb barátom". Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem. Én odaadom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával. Én megvigasztalom, ő átölel...érzem, hogy majd kiugrik a szívem. Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és azt mondja, köszi. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom. Telnek a napok, az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom, amikor átveszi a bizonyítványát. Ő rám mosolyog. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam. Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő. Az utolsó nap ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit. Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom. Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon. És akkor megkapom a szörnyű hírt. Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát. Potyognak a könnyeim. Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit. El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt... Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját, és a következőket olvasom: " Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit. El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom."

Egy fiú és egy lány

Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Elmúlt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s az arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte: „Azt hittem szerettél egyetlen virágom,

te voltál mindenem ezen a világon.

De te már nem vagy, könnyen másé lettél.

Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?

Meghalok inkább, mert nem bírom már,

A két ölelő karod más fiúra vár.

Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.

Te e világon maradsz, én elmegyek.

Az én szívem téged soha nem feledett.

Gondolj rám néha, ki téged szeretett.

Szeretlek most is, bár nem sokáig élek,

Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!”

Mikor ezt leírta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, s belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullajtott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor a szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s a lelke a mennybe szállt. Történetünk véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.